Hírek
Négy megye képviselő egyeztettek május 5-én, Kisújszálláson az MTSZ által szervezett kampány feladatairól, amely során füstérzékelők kihelyezése és tesztelése zajlik egy éven keresztül. A szervezetek képviselői a gyakorlati lépések megbeszélése után együttműködési megállapodásban rögzítették a feladataikat.
A lakossági felmérésünk egyik leginkább aggodalomra okot adó eredményéhez érkeztünk. A megkérdezettek 61%-a válaszolt úgy, hogy sem szén-dioxid-, sem füstérzékelő nincs felszerelve a lakásában. Márpedig ezek az eszközök szó szerint életet menthetnek – erről szól a kampány is.
A magyar lakosság kb. ötöde szerint a füstöt álmunkban is megérezzük, és negyede szerint a füstben csak gőzök, gázok vannak. Ezért is rendkívül fontos a füstérzékelők hasznosságára felhívni a figyelmet!
Az idén az Interschutz kiállítást követően, az ott megjelent újdonságok hazai bemutatására is lehetőség nyílik a 2022. szeptember 17-én, immár 6. alkalommal Balatonföldváron a NARO kempingben megrendezendő MTSZ Szakmai Napon. A rendezők minden tűzoltót és a szakmai újdonságok iránt érdeklődőt egész napos programmal és szokás szerint ebéddel várnak.
A vasárnapi hazaérkezéssel véget ért az olimpiai kaland.
Teljes terjedelmében égett egy épület tetőszerkezete körülbelül kétszázötven négyzetméteren kedd délután Bodonyban, az Árpád úton.
Hazai győzelem az országos versenyen – Böhönye adott otthont a XI. Országos Kismotorfecskendő-szerelési Bajnokság 5.fordulójának, ahol a hazai csapat modern kategóriában 16 csapatot megelőzve az első helyen végzett.
Hatalmas eredmény, új országos csúcs a tűzoltó olimpián, és rendkívül jó szereplés mindegyik csapatnál.