A rendezvényt a Tiszanánai Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Tiszanánai Önkormányzati Tűzoltóság, illetve a település önkormányzata a Heves Vármegyei Tűzoltó Szövetség támogatásával rendezte meg. A megnyitót követően a rendezvényre látogatók a Hevesi Mazsorett Együttes előadását tekinthették meg, majd a népszerű Tiszanánai Tűzmanók tűzoltási bemutatóját láthatták. Ezután a Sarudi Pávakör fellépése szórakoztatta a nézőket.
Még délelőtt megkezdődött a Heves vármegyei önkéntes tűzoltók versenye, a feladat klasszikus kismotorfecskendő szerelés volt. Tizenhét csapat nevezett, hat ifjúsági leány és fiú, tizenegy felnőtt női és férfi kategóriákban.
A csapatok tagjai a startjel után a szívótömlőket a víz alá merítették, beindították a szivattyúkat, majd a támadási irány felé, osztott vízsugarakat szereltek. A szabályos tömlőkapcsolások mellett a gyorsaság is kiemelkedően fontos volt. Az önkéntes tűzoltók megmérettetése mellett főzőverseny is zajlott, finomabbnál finomabb ételek rotyogtak számos üstben. A tömlőgurító és tűzoltókészülék dobó versenyen is sokan próbára tették magukat. A gyermekek mint mindig, már nagyon várták a délutáni habpartit, önfeledten szaladtak át a hatalmas habtengeren. A baráti hangulatban eltöltött rendezvényen tűzoltók, családtagok, barátok és ismerősök vettek részt, csaknem négyszázan. A versenyek zárásaként, kellemes Tisza-tavi fürdőzéssel frissíthették fel magukat az érdeklődők.
A kismotorfecskendő-szerelés eredményei az alábbiak szerint alakultak:
Ifi lány:
1. Szilvásvárad ÖTE
2. Tiszanána ÖTE
Ifi fiú:
- Szilvásvárad ÖTE
- Tiszanána ÖTE vegyes
- Tiszanána ÖTE fiú
- Abasár ÖTE vegyes
- Szihalom ÖTE vegyes
- Füzesabony ÖTE vegyes
Felnőtt női:
1. Tiszanána ÖTE
2. Gyöngyöshalász ÖTE
Felnőtt férfi:
- Szilvásvárad ÖTE
- Abasár ÖTE 1.
- Gyöngyöshalász ÖTE 1.
- Tiszanána ÖTE vegyes
- Gyöngyöshalász ÖTE 2. vegyes
- Abasár ÖTE 2. vegyes
- Füzesabony ÖTE
Fotó: Sas Dániel tűzoltó alezredes; Heves Vármegyei Tűzoltó Szövetség
