Hírek
Tűzoltó napi ünnepség a Hungarikum Ligetben
2025-05-04 08:13:41
Az önkéntes tűzoltók felelőssége nem kicsi, hiszen vigyáznak közösségeikre, Magyarországra, a magyar nemzet tagjaira - jelentette ki a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) elnöke szombaton Lakiteleken, a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián napja alkalmából rendezett országos tűzoltónapon.
Dobson Tibor a Hungarikum Ligetben emlékeztetett arra, hogy Magyarországon 1870-ben alakult meg a tűzoltóság, és az alapító gróf Széchenyi Ödön rendszerének sikere egész Európa tiszteletét kivívta.
A Magyar Tűzoltó Szövetség 155 éves múltra tekint vissza, és bár a második világháborút követően szovjet mintára elsősorban a hivatásos tűzvédelemre alapozva átszervezték, a rendszerváltást követően, 1990-től új lendületet kapott a mozgalom fejlődése.
Kiemelte: ma már 727 önkéntes tűzoltó-egyesület működik, mellettük 60 önkormányzati tűzoltóság is segíti a katasztrófavédelem munkáját.
– A mai világ egyébként is veszélyesebbé, gyorsabbá vált, hiszen az ipar, a kemizáció fejlődésével, a közlekedési változásokkal, az urbanizációval, a turizmussal együtt jár a kockázat, és ezek kivédésére, csökkentésére szükséges a tűzoltóság, legyen az önkéntes, egyesületi, önkormányzati, létesítményi vagy akár hivatásos tűzoltóság – fogalmazott.
Dobson Tibor hozzátette: a Magyar Tűzoltó Szövetség jelenleg 27 500 tagot számlál, de létszámuk folyamatosan növekszik.
– Az önkéntes tűzoltók élvezik közösségeik bizalmát, amelyet nagyon nehéz kivívni, ugyanakkor kötelezi is tagjait, hiszen az emberek felnéznek és figyelnek a helyi tűzoltóikra – tette hozzá.
A római származású keresztény vértanú, Szent Flórián életútját felidézve Dobson Tibor kiemelte: a 3. évszázadban élt katona a római hadseregben gyorsan haladt előre a pályán. Egy alkalommal már parancsnokként egy hatalmas tűzvészt fékezett meg az erődjében, megmentve katonáit a tűzhaláltól.
Mégis a keresztényüldözés idején elfogták, és mivel kereszténynek vallotta magát, kivégezték, 304. május 4-én malomkővel a nyakában az Enns folyóba vetették. Holtestét egy özvegyasszony temette el, majd sírjánál - a mai Ausztria területén - később kápolnát emeltek. Ma már Szent Flórián a tűzoltók és mindazok védőszentje, akiket vízbefúlás, ár- és tűzveszély fenyeget - tette hozzá Dobson Tibor.
Elismerések
A szövetség szervezésében zajló ünnepségen a vármegyei és a budapesti tűzoltószövetségek vezetői által javasoltak – kiemelkedő munkájuk, illetve szolgálatellátásuk megbecsüléseként – elismerésekben részesültek.
Ezt követően hirdették ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány támogatásával kiírt „Hétköznapi Hősök – önkéntes tűzoltók a közösségi oldalakon” címmel meghirdetett ifjúsági rövidfilmpályázat eredményeit. A fiatalok mobiltelefonnal készített 14 beérkezett videója közül a Sára Balázs filmrendező vezette zsűri háromnak ítélt oda első, egynek pedig különdíjat. A rövidfilmek az MTSZ közösségi oldalán lesznek láthatók.