Hírek


Sikeres volt a tűzoltózenekari találkozó

2019-05-27 09:47:42

2019. május 24–26. között másodszor találkoztak a tűzoltózenekarok.

2019. május 24–26-án tűzoltózenekaroktól volt hangos Kiskunfélegyháza. A felvonulással, bemutatókkal és koncertekkel színesített programok péntek délután kezdődtek; a városháza előtti téren 14.45-től tűzoltózenekari felvonulás vette kezdetét a kiskunfélegyházi mazsorett csoport felvezetésével a Kossuth Lajos úton.

Az ünnepélyes megnyitón a város nevében Csányi József köszöntötte a zenészeket, majd Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke tolmácsolta Kövér László elnök – a rendezvény fővédnökének – üdvözletét a közönségnek és a zenekaroknak. Kihangsúlyozta, hogy ez a második találkozó bizonyította, hogy az ilyen összejövetelek szakmai, baráti szempontból is nagyon fontosak a résztvevőknek.

Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke köszöntötte a hazai, a Székelyföldről, Vajdaságból érkezett zenekarok tagjait, és hangsúlyozta, milyen fontos a nemzeti összetartozás és a hagyományőrzés szempontjából, hogy vállalták a felkérést.

A vendégzenekarok a fellépés sorrendjében: Lakitelek Önkéntes Tűzoltó Egyesület Tűzoltózenekara, a Zentai Tűzoltózenekar, a Mecseknádasdi Tűzoltózenekar, a Homoródalmási Tűzoltózenekar, a Fonyódi Tűzoltózenekar és a Székelykeresztúri Tűzoltózenekar.

 

A rendezvénynek ezúttal is kiemelt célja volt a magyarországi és a határon túli, magyarlakta régiókban működő önkéntes tűzoltózenekarok szorosabb együttműködésének támogatása, valamint közös szakmai fórumok biztosítása.  A találkozó révén a kuriózumnak számító önkéntes tűzoltózenekarok évszázados hagyományának őrzését, továbbadását is célul tűzték ki a szervezők. A megvalósítást támogatta a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap által.

Fotó: Fantoly Márton / felegyhazikozlony.eu


Kapcsolódó képek:

Vissza