Hírek


Kilencszázhuszonötmillió forintnyi eszköz és képzés pályázatok révén

2019-11-18 10:28:52

November 15-én központi, ünnepélyes átadáson a Pest Megyei és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz tartózó szervezetek kapták meg az elnyert eszközöket, december közepéig az ország valamennyi szervezete hozzájut az igényelt eszközökhöz és felszerelésekhez, illetve képzési lehetőségekhez.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Ferihegyi úti raktárbázisán ötvenegy szervezet képviselői voltak jelen. Az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkéntes mentőszervezetek támogatására országosan összesen 700 millió forintot, míg az önkormányzati tűzoltóságok eszközfejlesztési támogatására 225 millió forintot biztosított a központi költségvetés 2019-ben.

Az önkéntes egyesületek egyebek között a beavatkozásokhoz szükséges eszközöket és felszereléseket kaptak, ezen kívül különféle képzések is elérhetővé váltak számukra. Azok az egyesületek, amelyek a hagyományőrzést vagy a fiatalok felkészítését vállalták, ehhez a tevékenységükhöz is igényelhettek támogatást.

– Az önkéntes egyesületek és szervezetek, valamint az önkormányzati tűzoltóságok is stratégiai partnereink. Köszönet illeti a munkájukat – jelentette ki a rendezvényen Erdélyi Krisztián tű. dandártábornok. A főigazgató-helyettes elmondta, hogy jelenleg 630 önkéntes tűzoltó egyesület működik szorosan együtt a hivatásos szervezettel, közülük 587 pályázott és nyert is valamilyen formában támogatást.

Az önkormányzati tűzoltóságok számára második alkalommal nyílt meg a pályázati lehetőség, amelynek célja az eszközfejlesztés támogatása, valamint a tűzoltóságok felszereltségének javítása. A pályázás lehetőségével az országban működő mind a hatvan önkormányzati tűzoltóság élt, a keretösszeg 225 millió forint volt.

Magyarországon hét évvel ezelőtt kezdődött meg a katasztrófavédelemmel együttműködő önkéntes mentőszervezetek megalakításának és nemzeti minősítésének folyamata, központi, megyei, majd járási és települési szinten is, 2019-re az önkéntes mentőszervezetekhez már országosan több mint húszezer ember csatlakozott. Az önkéntesekkel közös beavatkozások száma az elmúlt hét évben több mint tízszeresére nőtt. Idén hetvenhét mentőszervezet részesült támogatásban.

Ahogy Erdélyi Krisztián fogalmazott, a központilag biztosított technikai eszközökkel, védőeszközökkel és védőruházattal és egyéb felszerelésekkel nemcsak a szervezetek hatékonysága növekszik, hanem a közbiztonság is. Az erő- és eszköztöbbszörözés hatására a szervezetek az alaprendeltetésük mellett többletfeladatok ellátására is képesek lesznek, minőségi változás következik be a támogatott szervezetek életében, hangzott el az átadón.

Vissza